









A Somogy Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Nagyatádi Tagintézménye április 20. és 24. között szervezett rendezvénysorozatot a „Szakszolgálati hét” keretén belül.
Nyitott foglalkozás, előadások, szakmai műhelyek várták az érdeklődőket, és betekintést nyerhettek valamennyi szakterületre.
A gyógypedagógusok a beszéd, a finommotorika, a szenzomotoros mozgásfejlesztéshez is gyakorlati segítséget adtak, de a résztvevők megismerkedhettek a szakértői bizottsági tevékenység kezdeményezésének lehetőségével, annak menetével és a szakértői vélemény értelmezéséhez is támogatást kaptak.
Az intézmény pszichológusa az óvodás korú gyermekek szorongásának és agressziójának kezeléséhez adott ötleteket.
A szakszolgálat gyógytestnevelője a Csillagszem Óvodába látogatott el, ahol hanyagtartás és lúdtalp prevenciós gyakorlatokat tanított az óvodásoknak és pedagógusaiknak.
A legnagyobb érdeklődés azonban a tehetséggondozás kapcsán szervezett rajpályázat eredményhirdetését övezte, amit még márciusban, „Barátság” témában hirdetett az intézmény a járáshoz tartozó óvodák nagycsoportosai részére. A felhívásra közel 100 alkotás készült, amelyek között egyéni és csoportos munkák egyaránt szerepeltek.
Támogatóinknak köszönhetően minden kisgyermek jutalomban részesült.
Köszönjük:











Baba-mama klub 2026. március 18. 9.00
A korai fejlesztésben résztvevő gyermekek és szüleik számára.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!






