A babamasszázs tanfolyam Kovács Orsolya gyógypedagógus vezetésével valósult meg 2024. november 4-én.

Az intézményben korai fejlesztésben részt vevő szülőkön és gyermekeiken kívül a városból több várandós kismama, anyuka is eljött a rendezvényünkre. A masszázstechnika begyakorlása után a szülő kompetensé válik, hogy gyermekét otthoni környezetben is masszírozhassa. A masszázs jótékony hatással van a gyermekre, segíti a születési élmény feldolgozását, a napi ritmus kialakítását, erősíti az immunrendszert, segítséget nyújt a hasfájás enyhítésében, gyorsítja a koraszülött babák fejlődését. A szülőknél segíti a kötődés elmélyítését, fokozza az oxitocin termelődést és ezáltal a tej termelését, meghitt pillanatokat biztosít. Előnye, hogy születés után a köldökcsonk leesésétől egészen kisiskolás korig alkalmazható.
Rendezvényünk kellemes hangulatban telt. A masszázs történetéről, jótékony hatásairól esetleges ellenjavallatairól tartott rövid bemutató után következett a tényleges masszírozás. Gyakorlati útmutatás mellett a csecsemővel érkezők gyermekeiken, míg várandós anyukák babákon sajátították el a fogásokat. Minden résztvevő gyakorlati útmutatót kapott, mely segítséget nyújt az otthoni masszírozásban. A tanfolyam végén a tanultak megbeszélésére, esetleges kérdések megválaszolására került sor

Szülők részére

Kedves Szülő(k)!

Amennyiben a következő problémákat tapasztalja gyermekénél forduljon bizalommal szakszolgálatunkhoz személyesen vagy telefonon (82/351-256)!

 Ha gyermeke 3 év alatti és problémát tapasztal:

  • a mozgás területén,
  • beszédében – nem beszél, nem ért,
  • figyelem terén,
  • viselkedésében – agresszív, nem teremt kapcsolatot, nehezen irányítható.

Az ellátás igénybevételéhez szükséges szakorvosi javaslat (neonatológia, csecsemő és gyermek fül-orr-gégegyógyászat, audiológia, szemész, ortopédia és traumatológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás, orvosi rehabilitáció csecsemő- és gyermekgyógyászat szakterület, gyermekneurológia).

 Ha óvodás a gyermeke:

  • beszédében problémát észlelnek – óvodába kerülést követően beszéde nem indul meg, pösze, nehezen érthető, dadog
  • értelmi, képességbeli elmaradás
  • részképességek gyengesége (finommotorika, vizuális- és auditív észlelés, emlékezet stb.)
  • mozgás-, beszédfejlődésében elakadások, eltérések mutatkoznak kortársaikhoz képest
  • iskolaérettséggel kapcsolatban lenne kérdése
  • információk nyújtása beiskolázás, szakértői vélemények közös értelmezése, tanácsadás a javaslatok megvalósításához,
  • konzultáció szülők részére,

 Ha iskolás a gyermeke:

  • bizonyos tantárgyak esetén kudarcélmények érik a gyermeket
  • önmagához képest alulteljesít
  • korábban jól teljesítő gyermek tanulási, iskolai teljesítménye romlásnak indul
  • az iskolai teljesítmény során olvasási-, -szövegértési, -helyesírási, számolási probléma,
  • értelmi fejlődésében nehézséget tapasztalnak
  • figyelemi gyengeség esetében
  • információk nyújtása beiskolázás, továbbtanulás esetén, szakértői vélemények közös értelmezése, tanácsadás a javaslatok megvalósításához,
  • megfelelő szakemberhez irányítás (a problémának megfelelő végzettségű szakpszichológus/szakorvos/tehetséggondozó szakember/pályaválasztási tanácsadó stb.)
  • konzultáció szülők részére

 Tehetség gondozás:

  • Kiemelkedő képességű gyermekek, tanulók támogatása pedagógiai eszközökkel annak érdekében, hogy képességeik még jobban ki tudjanak teljesedni.

Forduljanak szakszolgálatunkhoz bizalommal!

 

 

 

SOMOGY VÁRMEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT NAGYATÁDI TAGINTÉZMÉNYE
Magyarország, Somogy vármegye, 7500 Nagyatád, Baross G. u. 4.
Telefon: 82/351-256 | Email: epsz.nagyatad@gmail.com
© 2025 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.