Elmelabor tábor 2024.08.26-30. Marcali

Elmelabor 2024

ELMELABOR TÁBOR

2024.08.26-30.

A Somogy Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Marcali Tagintézménye 2024 augusztus 26-30. között minden nap 8.00-tól 16.00 óráig alsó tagozatos gyermekek számára gondolkodást és szociális készségeket fejlesztő tábort szervezett. Az idei évben 3. alkalommal megtartott táborunk célja a tehetségpotenciállal rendelkező tanulók felismerése, illetve a már kibontakozóban lévő tehetségek számára gazdagító, lazító program biztosítása. Olyan jó logikai gondolkodású, rejtvényeket, fejtörőket szerető, a kihívások iránt vonzódó, társaival konstruktív együttműködésre képes gyerekeket vártunk táborunkba, akik jól kezelik a győzelmet, elviselik a vereséget. Táblás stratégiai és kártyajátékokkal, rejtvényekkel, logikai feladatokkal, szociális készségfejlesztő játékokkal, kézműveskedéssel igyekeztünk minden gyermek erősségeit feltérképezni, abban megerősíteni. A programokban való részvétel ingyenes volt, mindössze az étkezés költségét kellett a szülőknek biztosítaniuk. Köszönet illeti kollégáimat, Dobosné Lángi Zsuzsannát a tábor megszervezéséért és lebonyolításáért, valamint Légrády Andreát, Pálné Molnár Juditot és Tamasiánné Csobod Andreát segítő munkájáért. A nagy sikerre való tekintettel, tervezzük, hogy jövőre is megszervezzük Elmelabor táborunkat.

Összefoglaló megtekintése itt!

Dr. Gergőné Babina Jusztina

SVPSZ Marcali Tagintézmény

tagintézmény igazgató

SOMOGY VÁRMEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MARCALI TAGINTÉZMÉNYE
Magyarország, Somogy vármegye, 8700 Marcali, Petőfi S. u. 14.
Telefon: 82/510-285 | Email: nevtanmarcali@gmail.com
© 2025 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.